Olyan termékenységkultuszt képviselünk, mely a 3.5 milliárd éves, szaporodásra és sokasodásra serkentő természettörvény tiszteletével gyarapítja a nemzeti létet biztosító közjót (bonum commune). E közjó az egészséges nemiséget megtestesítő nők és férfiak testi (fertilitas) és lelki termékenységéből (foecunditas), a szerelem szent szertartásának szabad ihletéből forrásozó ajándék. A vele megajándékozottak áldásként fogadják és védelmezik a nemző-teremtő folyamat gyümölcseként megfoganó gyermeki életet. Más megfogalmazásban: a szociális, pszichés, mentálhigiénés válsághelyzetben lévő, azaz a másállapotukat terhesnek érző vagy újszülöttükkel együtt élő anyákat olyan egészséges körülmények között kívánjuk gondozni, ápolni, hogy terhes vagy másállapoti helyzetüket várandós, sőt áldottnak érezhesssék. Ehhez elsősorban olyan átmeneti otthont (anyaotthont) kívánunk létrehozni és működtetni, ahol e gondozásra szoruló szülők magzati életkorú gyermekeiket védett és biztonságos körülmények között hordhatják ki, szülhetik meg, hogy később boldogan nevelhessék, vagy újszülöttük jósorsa érdekében választhassák a nyílt örökbeadás lehetőségét is. Mindezzel egy olyan anyaország eszményét szolgáljuk,  melyben a gondoskodó szeretet biztonságában a másállapotukat korábban terhesnek érző anyák magukat várandósnak, magzatukat pedig áldott állapotuk ajándékának érezhetik.

Alapkérdés, hogy életünk során milyen értékszemlélettel milyen értékmentő tevékenységet tartunk fontosnak, illetve mi az, amit keserédes hazánk “magyar ugarán” mindebből meg is tudunk valósítani. A válaszhoz ismerni kell jelenkori önmagunk szándékait és lehetőségeit, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a múlt útmutató intéseit sem. Hagyományőrző eszmélkedésünkből következik, hogy a fontos ősi üzenetek részleges vagy teljes megsemmisülése dacára is kísérletet szeretnénk tenni a közjó gondolati keretének új rendbe állítására, sőt elméletté szerkesztett újjáteremtésére. Az ősiség “talált tárgyának” leletmentő megtisztítása során olyan alapértéket állítunk ki, amit a Legfőbb Jó lényegének látunk és amihez viszonyulva érdemes bölcselkedni, sőt cselekedni is.

6000 éves termékenységistennő

Vajúdó anya testtartásával termékenységkultuszra serkentő alaptörvénye nemzeti címerünkben

Ilyen, közös munkálkodáshoz szükséges egyetértés alapfogalma lehet a közjót termő emberi élet. E fogalom – sokféleképpen sérült, elromlott, elrontott minősége dacára is, a homo (in)sapiens nevű teremtmény minden létező tagjának tulajdonságaként – talán még értékvédő közmegegyezésre és tettekre is kalauzolhat… A közjó értékpusztulását napjainkban éppen az emberi élet és méltóság bevérzett világában látjuk. Az életfakasztást központi közösségi értékként szolgáló, ezredéves, pogány és keresztény termékenységkultuszt, melynek honfoglaló őseink is hódoltak (és amellyel hódítottak), a kapitalizmus zúzta szét.

A magyar koronázási jogar anyaméhet idéző motívuma üzeni:

A Világfa Magja magzati életet szül (Sz. Siska Boglárka grafikája)

M.S. Mester:Mária és Erzsébet találkozása, Selmecbánya, XVI. század

Az anyagelvűségnek az anyák és az élet kultúrája felett aratott diadala nyomán sokfelé az isten- és emberellenes meddőség, a halál civilizációja került hatalomra. A korábban kizárólag lelki-erkölcsi értékgyarapodást jelentésű profit fogalma mindent leuraló szerepben a birtoklás és az anyagi hasznosság politikai-gazdasági célképzetének aranyborjas fétise lett. A feudalizmus megszűnése és a mindent felfaló “kisgömböc” kapitalista berendezkedése idején már nem tisztelik a termékenység szakrális adományát és képességét. Nem is olyan régen még áldott állapotban lévőnek neveztük a gyermekáldás ajándékában részesülő anyát. A termékenység (fertilitas és fecunditas) tisztelete helyett a termelékenység (productivitas) zsarnoki parancsa vált uralkodóvá. A „termelő zabálás” hedonista-kizsákmányoló szempontjai elidegenítették egymástól és „e szörnyű társadalom öntőformáiba löttyintve” (József Attila) társtalanná tették a két nemet. Megfosztották őket az életfakasztás méltóságától és nemi szabadságuktól is, így lettek ők két lábon járó, beszélő szerszámokká lefokozva nem a munka szabadává, hanem annak bérrabszolgájává. A férfiak után a nők ellen bevetett gazdasági kényszer és annak propagandája immár a nőket és anyákat is „felszabadított” áldozatokká tette. Arra szorította őket, hogy családjukat elhagyva a munkaerőpiacon igyekezzenek eladni magukat a tőketulajdonosoknak. A közösségi földek szabad használatától a XVIII. századi Magyarországon fosztották meg a faluközösségeket, az ennek nyomában a fajfenntartás ösztönét legyűrő létfenntartás fenyegetettsége miatt – elsőként a Dél-Baranyai református parasztság körében – új, nemi betegségként kezdett pusztítani az egykézés. Ennek évezredek értékrendjével szemben álló idegen szokása lett a gyermekgyilkosság. Ennek a teremtés ősi rendje ellen lázadó forradalomnak az elkövető-áldozatai már nem áldásként fogadták el, hanem átokként utasították el az első és egyetlennek kívánt gyermek után megfoganó és megszülető (magzat)gyermekeket. Nemben, nemzésben, nemzetségben és nemzetben hamarosan járványos méretekkel rombolta népünket az akkoriban még „csak” házilagosan kivitelezett magzatelhajtás és újszülöttgyilkosság.

A XX. század elejére az amerikai Margaret Sanger protofeminista mozgalmár nevéhez fűződik az a modern népirtást megalapozó elmélet, mely leküzdendő fenyegetésnek tekintette az “unproduktív” vagyis “nem termelő népesség” létszámát növelő, haszontalan tehernek tartott gyermekeket. E nemkívánatosnak minősített népességcsoport létszámát baloldali értéknek tartott eszme fogamzásgátlással, művi abortusszal kívánta csökkenteni.

Sanger termékenységellenes grafikája, 1918

Az olcsó női munkaerővel az amerikai tőketulajdonosok érdekeit szolgáló, sangeri elméletet 1920-ban Lenin és Nyugaton iskolázott elvtársnői ültették át kormányzati gyakorlatba. A bolsevik hatalomgyakorlók a világon elsőként üzentek hadat saját népük termékenységének, amikor az ipari és mezőgazdasági termelésbe bevonandó nők „felszabadítása” (lényegében a szovjet-orosz államkapitalizmus termelékenységét fokozó cél) érdekében törvényesítették a nők termelő munkába állításának eszközeként az élet- és családellenes abortuszt.

A betegségként diagnosztizált magzatgyermekek intézményesen kiontott vére folyóinkat, tavainkat és tengereinket vörösre festő öldöklést jelez. E vérözön cunamija szinte minden valláserkölcsi, jogi, egészségügyi, sőt gazdasági (!) ellenérvet elsodort.

Radnóti Miklós, saját, személyes apaságának elutasítottságán túl, kortünetként is drámai pontossággal összegezte a nőtársadalmak nagy részére ráerőltetett, újmódi “boszorkányság” lelki torzulásának tünetét:

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni

még férje életében többször végeztetett abortuszt

1956. június 4-én az 1043/1956 sz. minisztertanácsi rendelettel Magyarországot is vérengzésbe kezdett az abortuszdiktatúra.

Ettől számítjuk, hogy a hatalomgyakorló politikusok nőgyógyász ítéletvégrehajtói – az évezredek orvosainak életvédő irányt mutató Hippokratészi Esküt megtagadva – ma is azt érzik szakmai kötelezettségüknek, hogy a szociálpolitika által megoldatlanul hagyott válsághelyzetek szenvedőinek, vagyis az egészségügybe irányított terheseknek a nemi egészségét megrokkantsák, magzatgyermekük életét pedig kioltsák.

Josef Presslmayer: Abortuszkereszt

(abortőr által hátrahagyott eszközökből)

Heródes világméretűvé tágult birodalmában népirtásként tombol az élet- és termékenységellenesség. A népesedési jégkorszak gyermek- és jövőhiányos társadalmaiban mindenfelé – így Magyarországon is! – vezető halálok a művi abortusz, a fogamzásgátlás pedig a fehér “halál” örök fagyával dermeszti űrössé (így!) az emberi díszétől megfosztott kozmoszt:a

De vajon szabadabbak, boldogabbak-e lettek attól a nőtársaink, hogy termékenységüket veszélyeztető tényezőnek, vagy balsorsot hozó betegségnek érezve női jogok arzenáljával, védőpáncélzattal és ölő fegyverekkel, köztük a magzatölésre feljogosító abortusz fegyverével övezhetik fel magukat? Másképpen fogalmazva: tényleg szabaddá teszi (vagy inkább nőiség leglényegibb lehetőségétől, az anyaságtól fosztja meg) őket (és minket mindannyiunkat is) az abortusz?

Vajon tényleg szabadon rendelkeznek testükről azok a terhes anyák és apák, akik mindenek felett álló jogukként azt hirdetik, hogy „az én testem az én döntésem” avagy kortársaink narcisztikus felfogását idézve így szólnak: „legyen nekem az én igém szerint”?! A tudományos felmérések éppen e tévhit ellenkezőjét igazolják! A világ leggazdagabb országának legnagyobb abortuszszolgáltatójaként az amerikai A. Guttmacher Intézet szerint a magzatgyermeküktől megválni kényszerített anyák az összes abortusz 31 %-át teszik ki. Az ugyancsak USA-beli Elliot Intézet felmérése szerint 64 % azoknak a terheseknek az aránya, akik szűkebb-tágabb környezetük nyílt vagy rejtett kényszerének hatására szenvedik el ezt az általuk egyáltalán nem kívánt beavatkozást. Egy friss, 2023 májusi felmérés még ennél is tragikusabb arányokat közöl. E szerint abortuszkényszer hatása alatt sodródott műtétre a terhesek 70 %-a.

A Családvédelmi Szolgálatnál dolgozó magyar védőnők nemhivatalos álláspontja szerint

a magyar terhesek legalább 95 százaléka szűkebb-tágabb környezetük sokféle formában megnyilvánuló kényszerítésének hatására, közösségi bűnbakképzés nyomán sodródik az abortusz elkövető-áldozati szerepébe!

Ebből is következik, hogy a magzat- és újszülöttgyilkosság a családon belüli erőszak alapmodellje! Ezt a kártékony jelenséget kellene a teremtő ember nemzői, szülői természetének kellő tiszteletével, megújított kultuszával, szerető gondozásával leküzdeni.

A termékeny anyák mentális és nemi egészségének ápolását a nemzet legbelső határainak védelmeként kell tudatosítani. A termékeny anyaméhek intézményes védelme halaszthatatlan döntéseket követelő, nemzetpolitikai feladat. Külhoni testvéreink magyar állampolgárságba történő befogadása nyomán a nemzetegyesítést itt kell folytatni. Ennek kétlépcsős módja, hogy

1. törvényhozóink végre halogatás nélkül egy átlagfizetés erejéig ismerjék el a főállású anyák családban végzett láthatatlan munkáját (lásd: Demény Pál demográfus és a Hivatásos Szülők kutatócsoportjának ezzel egybehangzó javaslatát), hogy az anyai szerep ne páriák balsorsát, hanem boldogulásra vágyó honfitársaink „megistenülését” jelentse,
2. a nemzetfogalmat – nem a zsákutcás nyugati modell vagyis a kultúránktól idegen, sőt azzal ellenséges idegen népek gyermekeire –, hanem a magyar anyák méhében fogant magzatgyermekekre mint jogalanyokra kell, mégpedig haladéktalanul, kiterjeszteni!

Alapítványunk rövid távon ennél “hétköznapibb”, szerényebb, közelibb célok megvalósítására törekszik. Közösségi terhesgondozással segíteni kívánja válsághelyzetbe került gondozottait, hogy szülői szerepüket a szaporodásra és sokasodásra serkentő négymilliárd éves természettörvény önkéntes és szabad szabálykövetőiként gyermekeikkel együtt boldogan élhessék meg. E szándékunk helyességét majd az igazolhatja vissza, ha a korai (születést megelőző és születés környéki) gyermekvédelem eredményeként a megemelkedett teljes termékenységnek örvendve a jenleginél (1.58) több, várandósan édes gyermek jön világra.

• A szociális, pszichés, mentálhigiénés válsághelyzetben lévő, azaz a másállapotukat terhes érző vagy újszülöttükkel együtt élő anyákat / apákat tehát olyan egészséges körülmények között és úgy kívánjuk gondozni, hogy terhes vagy másállapoti helyzetükből várandós, sőt áldott lelkület irányába fejlődhessenek.
• Ehhez elsősorban olyan átmeneti otthont (anyaotthon) kívánunk működtetni, ahol e gondozásra szoruló szülők magzati (vagy újszülött) életkorú gyermekeiket védett és biztonságos körülmények között hordhatják ki, szülhetik meg, nevelhetik, vagy újszülöttük jósorsának biztosítására választhatják a nyílt örökbeadás lehetőségét is. (További terveinket az Alapító okirat tartalmazza.)
• Alázattal kérjük minden nemes honfitársunkat: anyagi, lelki és szellemi áldozatunkkal szolgáljuk minél többen egy olyan anyaország eszményét, melyben a gondoskodó szeretet biztonságában a másállapotukat korábban terhesnek érző anyák magukat immár várandósnak, magzatukat pedig áldott állapotuk ajándékának érzik!

Életre fel, békét az anyaméhben!

Dr. Téglásy Imre alapító